Cikkei a "vörösingesek" nézeteit tükrözték
Thaiföldön felségsértés miatt elítéltek egy újságírót
Felségsértés miatt tíz év börtönre ítéltek szerdán Thaiföldön egy újságírót és munkajogi aktivistát, a "vörösingesek" mozgalmának egyik támogatóját, mert két cikkben becsmérelte az uralkodót.
2013.01.23 09:59MTIAz újságíró Szomjot Prukszakaszemszuk álnéven közölte a cikkeket 2010-ben saját, a vörösingeresek nézeteit tükröző, mára megszűnt lapjában, a Takszin Hangjában (Voice of Taksin). A bíróság szerint a cikkek olyan elemeket tartalmaztak, amelyek rossz hírbe keverték a királyi családot. Szomjot kijelentette, hogy megfellebbezi a döntést, de nem kéri az uralkodó kegyelmét.
Nemzetközi és helyi emberjogi aktivisták Szomjot szabadon bocsátását követelték, a bíróság viszont többször is elutasította, hogy az újságíró szabadlábon védekezhessen. Az Európai Unió bírálta az ítéletet, mert a szervezet szerint az komoly mértékben aláássa a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. A büntetés egyben árnyékot vet arra a képre, amely szerint Thailföld szabad és demokratikus társadalom.
A száműzetésben élő korábbi miniszterelnököt, Takszint és húgát, Jinglak Sinavatra jelenlegi kormányfőt támogató szerveződés szerint a király van a 2006-os vértelen puccs mögött, és aláássa a demokráciát azzal, hogy a színfalak mögött igyekszik befolyásolni a politikát. Thaiföldön a királynak hivatalosan semmilyen politikai szerepe nincs, a hatalom ugyanakkor rendkívül érzékeny arra, hogy a nyilvánosság előtt hogyan beszélnek az uralkodóról és családjáról.
Az utóbbi időben, Thakszin Sinavatra korábbi miniszterelnök 2006-os elűzése - és az ennek nyomán támadt politikai feszültség - óta Thaiföldön megszaporodtak a mostanihoz hasonló, felségsértés címén indított büntetőperek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


