70 százalék felett lehet a részvételi arány
Izraeli választások - nagy a részvételi arány
Izraeli választáson 1999 óta nem volt ilyen nagyarányú a részvétel az országos választási bizottság jeruzsálemi közlése szerint.
2013.01.22 14:59MTIA szavazati joggal rendelkező izraeliek több mint harmada, 38,3 százaléka leadta voksát délután két óráig, s estig valószínűsíthető a 70 százalék feletti részvétel. Utoljára 1999-ben voltak hasonló arányok, akkor kettőig 41,7, a zárásig 78,7 százalék adta le voksát.
Gideon Száár, a Likud oktatási minisztere közölte, hogy pártja körében aggodalmat okoz a baloldali lakónegyedek különösen nagy aktivitása, és ezért szavazásra buzdított a jobboldali körzetekben.
"Lehetséges a fordulat" - jelentette ki Jichák Smueli, a tavaly nyári tiltakozó mozgalom egyik diákvezére, aki a szociáldemokrata Munkapárt listáján a tizenegyedik helyen szerepel.
A voksolás tavasziasan napsütéses időben folyik, a szavazás előtt vagy után a munkaszüneti napot kihasználva tömegek keltek útra a tengerpartra vagy a hegyekbe, nagy a dugó az utakon.
Az országos választási bizottság 37 ezer sékeles, vagyis körülbelül kétmillió forintos bírságot szabott ki a vallásos keletieket tömörítő Sász pártra, mert vallási amuletteket és rabbi-áldásokat osztogattak szavazatokért. Az indoklás szerint "kirívó törvénysértés" áldások és vallási elemek politikai kampányban való felhasználása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06