Újabb három holttest került elő
Emelkedett a jakartai árvíz halálos áldozatainak száma
A jakartai árvíz halálos áldozatainak száma tizennégyre emelkedett, miután a mentőalakulatok újabb három holttestet húztak ki a vízből.
2013.01.19 11:09MTIAz indonéz katasztrófavédelem szombaton azt közölte, hogy az egyik áldozat a mentőalakulatok egyik tagja volt, akit az egyik kiáradt folyó partján találtak meg. Egy férfit lakása közelében találtak a város nyugati részében. A harmadik holttestre Jakarta központjában, egy parkolóban bukkantak.
Korábbi adatok szerint Indonéziában a halálos áldozatokon kívül 18 ezren váltak hajléktalanná az ország történetének egyik legsúlyosabb árvízében.
A felhőszakadások miatt keletkezett árvíz a főváros egy részén, így a kormányzati negyedben is teljesen megbénította az életet. Pénteken nagyon lassan elkezdett a helyzet normalizálódni, de a város központjában és a hivatali negyedben továbbra is gondok vannak.
A katasztrófavédelem szerint az áldozatokat vagy áramütés érte, vagy megfulladtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


