Erőteljes francia támogatással
Mali - a hadsereg visszafoglalta Konnát
A mali hadsereg csapatai erőteljes francia támogatással mind nagyobb nyomást gyakorolnak az iszlamista lázadókra, s 42 órás harc után csütörtök éjjel visszafoglalták Konna városát Mali középső részén - közölte Dider Dakouo parancsnok az állami televízióban.
2013.01.18 13:50MTIKonna visszavétele után a kormánycsapatok pénteken folytatták előrenyomulásukat a lázadók kezén lévő Douentza felé. Más csapatok Nionóban állnak készenlétben, mintegy 60 kilométerrel Diabali előtt.
A This Day című nigériai lap szerint Nigéria 300-ról 1200 főre növeli hozzájárulását a Maliban beavatkozó nyugat-afrikai erőkhöz. Az Egyesült Államok azt közölte, hogy kész csapatszállító repülőgépeket a franciák rendelkezésére bocsátani. A német Bundeswehr két Transall katonai szállítógépet indított útnak csütörtökön.
Kapcsolódó írások:
- A Maliban zajló francia katonai intervenció befejezését követelik a túszejtők
- Magyar szakértők is mehetnek Maliba
- Mali - háborús bűnök gyanúja miatt indult vizsgálat
- Mali: Lengyelország részt venne az EU esetleges kiképző missziójában
- Mali: Németország szállító repülőgépekkel támogatja a katonai akciót
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06