Softbank
Egymillió jen az angolul tudó munkatársaknak
Egymillió jenes (mintegy 2,5 millió forintos) jutalmat ajánlott fel angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát tevő dolgozóinak a Softbank japán távközlési-informatikai konszern, amely tavaly októberben 20 milliárd dollárért vásárolta fel az amerikai Sprint Nextel mobilszolgáltató részvényeinek 70 százalékát.
2013.01.14 12:14MTIA cég azon dolgozóinak fizeti ki a jutalmat, akik a TOEIC elnevezésű teszten a 990-ből legalább 900 pontot érnek el. A 800 pontot teljesítők 300 ezer jent kapnak.
"Úgy döntöttünk, hogy pénzzel növeljük dolgozóink motivációját" - közölte a cég szóvivője a Japan Today hírportál tudósítása szerint.
A felvásárlással angol nyelvterületre lépő cég eddig is tartott angoloktatást dolgozói számára, de az eredmények elmaradtak a várttól, ezért döntöttek a pénzügyi motiválás mellett.
A belföldi kereslet gyengesége miatt az erős jen és a kormányzati hitelprogramok által megtámogatott japán cégek a közelmúltban jelentős számú külföldi vállalatot vásároltak fel, a terjeszkedést azonban megnehezíti, hogy a japán munkaerő angoltudása messze elmarad a nemzetközi és regionális átlagtól.
A Sprint Nextel felvásárlásával ügyfélszámát tekintve a világ harmadik legnagyobb mobilszolgáltatójává váló Softbank nem az egyetlen külföldön terjeszkedő japán cég, amelynek gondot jelent az angoltudás hiánya dolgozói köreiben.
A Rakuten internetes kereskedelmi vállalat, valamint a legnagyobb japán ruházati cég, a Uniqlo irodáiban is az angol használatát próbálják bevezetni a nemzetközi nyitás megkönnyítése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


