Olasz választások
Berlusconi szerint nem ő tehet az olasz válságról
Európát és Mario Montit okolta az olasz válságért, és a dél-európai államoknak az euróból való kilépését jósolta meg Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) miniszterelnök-jelöltje egy csütörtök éjjeli baloldali politikai vitaműsorban.
2013.01.11 07:39MTITöbb mint három órán keresztül Berlusconi volt az egyedüli főszereplője a Michele Santoro vezette, Servizio Pubblico (Közszolgálat) című, több olasz tévécsatornán és interneten sugárzott baloldali politikai talk-shownak. Santorót tíz éve Berlusconi tiltotta ki a közszolgálati televízióból.
A politikussal közismerten nem rokonszenvező újságírók támadásainak kereszttüzében Berlusconi egyszer sem veszítette el türelmét, és csalatkozniuk kellett azoknak, akik arra tettek a brit fogadóirodákban, hogy Berlusconi elhagyja a televízió stúdióját.
"Azért jöttem, hogy végre főműsoridőben szerepelhessek" - nyilatkozta Berlusconi. Az olasz sajtó szerint azonban a "ravasz kommunikációs zseni" Berlusconi "szimpátiaakciót" hajtott végre. A műsorvezetővel való heves viták is a "szavazatgyűjtést" szolgálták.
Kijelentéseiben Berlusconi elutasította, hogy ő lenne felelős a 2011-ben kialakult olasz csődhelyzetért. Hangoztatta, hogy Olaszországot Monti szakértői kormánya vezette szakadékba.
Az Európai Unióról kijelentette, hogy ha népszavazást rendeznének, az emberek többsége a mostani EU ellen szavazna. "Az euróból való kilépés katasztrófa lenne, de ha az Európai Központi Bank nem segít, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország erre lesz kényszerítve" - hangoztatta.
Ami az Északi Ligával való választási szövetséget illeti, Berlusconi szerint a Liga támogatottsága olyan alacsony, hogy nem adhat miniszterelnököt.
A tévéműsort megelőzően Berlusconi a szigorú európai pénzügyi politikát nevezte meg az olasz válság okozójának. Erre reagálva Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy az olasz válságért a volt kormányok által felhalmozott államadósság a felelős. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is azt mondta, hogy az olasz válságot a Monti-kabinet előtti kormány okozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


