Sörétessel tüzelt
Kaliforniai iskolai lövöldözés - állítólag terrorizálták a támadót
Egy diák sörétes puskával csütörtökön megsebesítette egy osztálytársát egy másikra pedig rálőtt a kaliforniai Taft középiskolájában.
2013.01.11 07:29MTIA második lövés célt tévesztett. A támadó azt állította, hogy az áldozat és a másik diák, akire rálőtt, terrorizálta őt, de rajtuk kívül mást nem kívánt bántani.
Az elkövető reggel az első óra felénél ment be egy osztályterembe, ahol rálőtt az egyik társára. Egy másikat a támadás keltette riadalom közepette nem sikerült eltalálnia.
A többi tizenéves tanulót kimenekítették osztályteremből, illetve az épületből. Egy tanáron a sörét könnyebb fejsebet ejtett.
A támadót, akit a megsérült tanár és az iskola egy másik alkalmazottja rábeszélt a fegyvere átadására, a rendőrség letartóztatta. A fiúnál, aki a bátyja fegyverét vitte be az iskolába, még vagy 20 lőszert találtak.
A sebesültet helikopterrel szállították a bakersfieldi kórházba. Állapota a seriffi hivatal tájékoztatása szerint "kritikus, de stabil".
A tettes és áldozata is 16 éves. Egy diáklány menekülés közben zúzódásokat szenvedett, egy másik pedig arra panaszkodott, hogy a lövések miatt elvesztette a hallását. A középiskolának, amelyben az incidens történt, mintegy 900 diákja van.
Az incidens helyi idő szerint reggel, nem sokkal 9 óra után történt, a mintegy 10 ezres településen, amely Los Angelestől csaknem 200 kilométerre északnyugatra fekszik.
A tafti lövöldözés kevesebb mint egy hónappal az után történt, hogy a connecticuti Newtownban egy ámokfutó 27 embert megölt - közülük 26-ot egy iskolában, 20 áldozat kisiskolás volt -, és aztán magával is végzett. A mészárlás nyomán Barack Obama elnök bejelentette, hogy új intézkedéseket kíván foganatosítani a fegyveres erőszak visszaszorítására.
Az új szabályozásra vonatkozó előképzeléseket a Joe Biden alelnök vezette munkacsoport dolgozza ki, amely a héten az ügyben érintett összes érdekcsoporttal konzultál. Biden jövő kedden terjeszti be javaslatait az elnöknek.
Kapcsolódó írások:
- Lövöldözés egy kaliforniai iskolában, sebesültek
- Lövöldözés egy észak-dániai kikötőben
- Három halott, két sebesült - utcán lövöldözött egy svájci faluban
- Karácsonyi ajándékokkal árasztották el az ámokfutás sújtotta amerikai kisvárost
- Fegyveres őröket akar az iskolákhoz az amerikai fegyvertartók szövetségének vezetője
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Kijev háborús bűntettnek minősítette az ukrán újságírónő orosz fogságban bekövetkezett halálát
- 10:01 Az EU vizsgálatot követel az orosz fogságban elhunyt ukrán újságírónő ügyében
- 9:59 Magyar-holland - Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek
- 8:58 Olaszország megnyitotta a migránstáborokat Albániában
- 7:55 Oroszország területének 70 százalékát már hó borítja
- 6:54 Egy hős anyuka élesztett újra egy férfit a csepeli Mekiben
- 20:10 Meteorológia: megdőlt a fővárosi napi szélrekord
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06