A szenátusnak is jóvá kell hagynia
Obama Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszteréül
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Fehér Ház kabinetfőnökét, Jack Lew-t jelölte pénzügyminiszteréül, aki Timothy Geithnert váltja a tárca élén.
2013.01.10 19:59MTIA kinevezést a szenátusnak is jóvá kell hagynia. Jack Lew Bill Clinton és Barack Obama elnöksége idején is betöltötte a Fehér Ház költségvetési igazgatói posztját. Dolgozott a New York-i Egyetem üzemeltetési igazgatójaként, a Citigroupnál, a külügyminisztériumban és nyolc éven át volt Thomas "Tip" O'Neill demokrata képviselőházi elnök tanácsadója.
Elemzők rámutattak, hogy Lew a legtöbb elődjével ellentétben inkább a büdzsé, mintsem a pénzpiacok szakértője, de kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik az üzleti életben. Az elnök leendő miniszterétől egyebek között annak elérését várja el, hogy az Egyesült Államoknak 2009 után először ismét legyen éves költségvetése.
A belpolitikai csatározások miatt az amerikai büdzsét az elmúlt években rendre néhány hónapra szóló szakaszokban foltozgatták. A republikánusok körében ugyanakkor Lew népszerűtlen, mert állítólag képtelen a kompromisszumra. Az új pénzügyminiszter első feladata az lesz, hogy a kongresszusi republikánusokkal megegyezésre jusson a csaknem 16,4 ezer milliárd dolláros adósságplafon megemeléséről.
A pénzügyi tárca már most is rendkívüli eljárásokat alkalmaz a kormányzati kiadások fedezésére, ám megállapodás híján ezek lehetőségei február közepe és március eleje között kimerülnek. Ugyancsak a pénzügyi tárca hatáskörébe tartozik az Irán elleni további gazdasági szankciók kidolgozása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


