A turistaforgalom jövedelmezőbb
Zambia betiltotta a veszélyeztetett nagymacskák vadászatát
Zambia betiltotta a veszélyeztetett nagymacskák, köztük az oroszlánok és leopárdok vadászatát, mivel természetvédelmi területeinek turistaforgalma jóval jövedelmezőbbnek bizonyult a sportvadászatnál.
2013.01.10 14:17MTISylvia Masebo turisztikai miniszter szerint a nagymacskák száma egyébként is túlságosan alacsony a fenntartható vadászathoz. A turisták azért mennek Zambiába, hogy oroszlánokat lássanak, így ha elveszítik ezeket az állatokat, akkor megölik a turizmust - vélekedett. Hangsúlyozta, hogy a szafarivadászatból befolyó évi 3 millió dollár (667 millió forint) nem éri meg a helyi vadállomány kimerítését.
A dél-afrikai állam leopárdpopulációjának mérete ugyan nem ismert, az oroszlánok száma viszont a becslések alapján nem haladja meg a 4500-at. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint az afrikai földrész teljes oroszlánállományára vonatkozó becslések a nagyjából 20 ezertől egészen 30 ezerig terjednek.
A nagymacskák száma folyamatosan csökken az olyan tényezők miatt, mint az állataikat féltő gazdák fellépése, illetve az oroszlánok táplálékforrásainak és természetes élőhelyeinek elvesztése. Zambia a szomszédos Botswanát követve döntött a nagymacskák vadászatának betiltásáról. Botswanában 2014-től tilos lesz mindenfajta sportvadászat, mivel az ország szintén azon fáradozik, hogy természetvédelmi területeiből népszerű turistacélpontokat varázsoljon.
A trendet a gazdag vadvilággal rendelkező Kenya indította útjára, amikor évtizedekkel ezelőtt megálljt parancsolt a trófea- és sportvadászatnak. Az oroszlánok és leopárdok a legveszélyesebbnek ítélt afrikai állatokra kitalált "nagy ötös" tagjai.
Ezek az állatok - a két nagymacska, az elefánt, az orrszarvú és a kafferbivaly - képezik a trófeavadászok legkedveltebb célpontjait a szafarikon. Az orrszarvútülök és az elefántagyar iránti növekvő ázsiai kereslet miatt a kontinens déli részén egyre súlyosabb problémát jelent ezeknek a nagytestű állatoknak az illegális vadászata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


