Megöltek nyolc polgári személyt
Új per kezdődött négy, háborús bűnökkel vádolt lengyel katona ellen
Új per kezdődött egy varsói hadbíróságon háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt négy olyan lengyel katona ellen, akit két évvel ezelőtt már felmentettek a vádak alól, de a legfelsőbb bíróság perújrafelvételt rendelt el.
2013.01.09 12:27MTIA NATO vezette nemzetközi biztonsági erő, az ISAF keretében szolgálatot teljesítő lengyel katonák és tisztek egy csoportja 2007. augusztus 16-án egy tálibellenes bevetésen gépfegyver- és aknatűz alá vett egy délkelet-afganisztáni falut, Nangar Helt. Megöltek nyolc polgári személyt, köztük nőket és gyerekeket, akik éppen egy esküvőt ünnepeltek.
Hét lengyel katonát - három sorkatonát, két tisztet és két tiszthelyettest - 2007 augusztusában őrizetbe vettek, majd később szabadlábra helyeztek, de eljárást indítottak ellenük. Tavalyelőtt júniusban a varsói körzeti katonai törvényszék felmentette őket a háborús bűnök vádja alól. A poznani katonai ügyészség azonban megfellebbezte a varsói bíróság ítéletét, a legfelsőbb bíróság pedig tavaly márciusban három katona ügyében helybenhagyta a felmentő ítéletet, négy ellen pedig perújrafelvételt rendelt.
A korábbi eljárás során mind a négy katona tagadta bűnösségét. Jelenleg mintegy 1800 lengyel katona szolgál az ISAF kötelékében. A 2002-ben kezdődött misszió óta 40-en haltak meg közülük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06