Kasmíri konfliktus
India hazahívta iszlámábádi nagykövetét
India hazarendelte iszlámábádi nagykövetét egy nappal azután, hogy pakisztáni katonák átlépték a kasmíri tűzszüneti vonalat, ott megtámadtak egy indiai járőrt, és megölték annak két tagját.
2013.01.09 09:32MTIA. K. Antoni indiai védelmi miniszter szerdán rendkívül provokatívnak és embertelennek nevezte, hogy a pakisztáni katonák megcsonkították a tűzharcban megölt indiaiak holttestét. A Hindustan Times című napilap értesülése szerint az egyik megölt katonának levágták a fejét, a másiknak elvágták a torkát. Antoni jelezte, hogy az ügy miatt tiltakoznak az iszlámábádi kormánynál, s hadműveleti főnökük kapcsolatba lép pakisztáni partnerével, hogy kezeljék a kialakult helyzetet.
Az indiai diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy Újdelhi "arányos választ" készül adni a mintegy 500 méter mélyen indiai területen elkövetett kasmíri támadásra. Szalman Kursid szerint a kasmíri incidens "nyilvánvaló kísérlet arra, hogy kisiklassák a párbeszédet" a két ország között, amely épp csak újrakezdődött azóta, hogy a 2008-as mumbai terrortámadás után India befagyasztotta a kapcsolatokat.
Hozzátette, hogy a kormány és a hadsereg szerdán dönt arról, miképp reagáljanak a történtekre. A pakisztáni hadsereg ugyanakkor ismét visszautasította Újdelhi állításait. "Az indiai hatóságokat tájékoztattuk arról, hogy Pakisztán helyszíni szemlét tartott, és semmi olyat nem talált, ami megalapozhatná az indiai vádakat" - közölte egy katonai vezető a sajtóval.
"Pakisztán visszautasítja azt az állítást, amely szerint pakisztáni katonák +az ellenőrzővonal+ másik oldalán lövéseket adtak volna le, s megöltek volna akár csak egyetlen indiai katonát is" - tette hozzá közleményében az illetékes, aki szerint a két hadsereg hadműveleti főnöke már beszélt egymással telefonon. Három napon belül ez volt a második incidens a két fél által egyaránt magának követelt, kettéosztott Kasmír 740 kilométer hosszú tűzszüneti vonala mentén, ahol állig felfegyverzett hadseregek néznek farkasszemet egymással.
A területért India és Pakisztán már kétszer is háborút vívott. Az indiai hadsereg közlése szerint 2012-ben nyolc katonája halt meg a kasmíri tűzszüneti vonal mentén történt 75 incidensben. A másik fél területére való fegyveres behatolások mindazonáltal ritkák, s az indiai média beszámolói szerint a keddi eset "az első súlyosabb behatolás" volt a 2003-ban született tűzszüneti megállapodás óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


