A kukában meghalt kínai gyerekek ügyében nyomozott
Atrocitás érte egy német magazin oknyomozó újságíróját Kínában
Atrocitás érte Kínában a német Spiegel magazin újságíróját, aki novemberben kukában meghalt kínai gyerekek ügyében nyomozott.
2013.01.08 11:21MTIBernhard Zand a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány Picsie városában kutatott a korábban nagy vihart kiváltott, szén-monoxid-mérgezésben meghalt öt tíz év körüli utcagyermek ügyében. Az eset az általános felháborodáson túl a kínai társadalmi rendszer számos hiányosságára, így egyebek közt a kiskorú gyermekek védelmének kérdésére is rámutatott.
Az újságíró többek között az ügyet kiszivárogtató s emiatt az ügy kipattanása után hetekig fogva tartott kínai újságíróval készített interjút, és a halott gyermekek családtagjait, rokonait kísérelte meg körbekérdezni. Zandot elmondása szerint végig követték ott-tartózkodása alatt, potenciális interjúalanyait megfélemlítéssel igyekeztek elhallgattatni, őt pedig szemtől szembe is "finomított híradásra" kérték fel, mondván, a kritika nem használna a térségbeli beruházásoknak. Az újságíró telefonját, táblagépét vízbe mártva tették tönkre szállodájában, számos elektronikus dokumentumát és összes fényképét törölték.
Zand meggyőződése, hogy a "betörést" előre eltervezték, s az kifejezetten személye és munkája ellen irányult. Az ügyet jelentette a hotelben, amely intézkedés helyett a panasz visszavonására és a tartomány elhagyására szólította fel az újságírót.
Az eset után megjelent, a kínai sajtószabadság korlátozásáról szóló német nyelvű cikkében Bernhard Zand pesszimizmusának ad hangot az új kínai vezetést és a várt reformokat illetően. Az elmúlt hónapok újságírókat érintő ügyei és az őt magát érő atrocitás alapján Zand azt írja, Kína és bürokratikus elitje a liberalizáció helyett a sajtópolitika és a központi cenzúra szigorításának irányába mozdul el, Peking pedig semmit sem tesz annak a jogállamnak a megvalósításáért, amelyről a vezető politikusok az elmúlt időkben folyton beszélnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06