Pártja győzelme esetére
Monti az adók csökkentését és a jövedelmek igazságosabb elosztását ígéri
Adócsökkentést ígért, a közkiadások mérséklését, a jövedelmek igazságosabb elosztását, valamint hatékonyabb egészségügyi rendszer kialakítását helyezte kilátásba szerdán Mario Monti lemondott olasz miniszterelnök arra az esetre, ha az általa vezetett centrista koalíció győzedelmeskedne a februári választásokon.
2013.01.02 18:35MTIEgy rádióinterjújában Monti úgy vélekedett: már "látja a fényt az alagút végén", a gazdasági helyzet javulása szerinte most sokkal elérhetőbb közelségben van, mint eddig bármikor. Monti december 28-án jelentette be, hogy kész olyan centrista választási pártszövetség élére állni, amelynek tagpártjai elfogadják a programját.
Megismételte ugyanakkor azt a kijelentését, miszerint nem fog jelöltként indulni a februári választásokon. Erre egyébként nincs is szüksége, hiszen örökös szenátor. Ugyanakkor ha egy általa vezetett választási koalíció diadalt aratna a február 24-i és 25-i parlamenti választásokon, teljes joggal lesz jelölhető miniszterelnöknek.
A december 8-án lemondott kormányfő saját politikai programmal állt elő Megváltoztatni Olaszországot, megreformálni Európát címmel. Mint korábban fogalmazott, azt "útmutatásul" szánta azoknak a politikai erőknek, amelyek a szakértői csapat munkáját kívánják folytatni. Monti szerdai rádióinterjújával lényegében megkezdte kampányát, bár még csak most látszik formálódni személye körül egy jövendő pártszövetség.
Ennek szellemében megállapította: Olaszország kilábalt a gazdasági válságból, viszont a gazdaság növekedése várhatóan csak 2013 végén, illetve 2014 elején indulhat meg. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy sok múlik a világgazdasági helyzet alakulásán. Ígéretet tett arra, hogy az általa vezetett pártszövetség győzelme esetén csökkenteni fogja a dolgozókat és a vállalatokat sújtó adóterheket, akárcsak a közkiadásokat.
A jövedelmeket - mint mondta - úgy akarja "újraosztani", hogy azok a gazdagoktól a szegények felé áramoljanak. Monti jelezte: tevékenységét a gazdasági növekedés élénkítésének kívánja majd szentelni, olyan reformokat tervez megvalósítani, amelyek versenyképesebbé tehetik az olasz gazdaságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


