Az orosz viszont egyenjogú az ukránnal
Az új ukrán parlamenti elnök szerint a magyar kisebbségi nyelv
Volodimir Ribak, az ukrán parlament új elnöke egyenjogúnak nevezte az orosz és az ukrán nyelvet, miközben a magyart és a románt kisebbséginek egy kedden megjelent interjújában.
2012.12.25 13:35MTIA házelnök a Kommerszant-Ukrajinának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy noha az ukrán nyelv státusát az ország alkotmánya védi, ő maga az orosz nyelv egyenjogúsága mellett áll ki.
"Az alkotmány szerint az államnyelv az ukrán, és az alkotmányt be kell tartani. Nekem viszont, egy olyan embernek, aki orosz ajkú környezetből jön, kellemetlen, ha egyes parlamenti képviselők kisebbségi nyelvnek nevezik az oroszt" - mondta a donyecki származású politikus. Hozzátette, hogy a magyar nyelvet lehet kisebbséginek tekinteni Kárpátalján, a románt Csernyivci megyében, az orosz viszont véleménye szerint nem nevezhető annak, hiszen - mint fogalmazott - a fél ország ezen a nyelven beszél.
December 13-án, az októberi választások után létrejött új összetételű parlament második ülésnapján a törvényhozásba először bekerült nacionalista Szabadság párt képviselői felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy több képviselő oroszul szólalt fel. Miután egy kormánypárti képviselő ezek után csak azért is oroszul mondta el beszédét, a nacionalisták megpróbálták belefojtani a szót, ami verekedésbe torkollott az elnöki emelvény környékén az ellenzéki és a kormánypárti képviselők között.
Ribakot a csetepaté után választották meg házelnöknek. Felszólalását oroszul kezdte, majd gyorsan ukránra váltott. Akkor ígéretet tett arra, hogy ezentúl a parlamentben csakis az állam hivatalos nyelvén szólal meg. Megjegyezte viszont, hogy semmi kivetnivalót nem talál abban, ha egy képviselő oroszul szólal fel a törvényhozásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06