Az ukrán parlament keddi döntése
KMKSZ: barátságtalan lépés a kettős állampolgárság büntetése
Érthetetlennek és a kisebbségekkel szembeni barátságtalan lépésnek tekinti az ukrán parlament keddi döntését a kettős állampolgárság büntetéséről Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
2012.10.03 14:33MTIAz ukrán parlament által elfogadott törvénnyel kapcsoltban - amely az önként felvett második állampolgárságért 170-510 hrivnya (mintegy 5-15 ezer forint), az állami vagy a helyi önkormányzati tisztségviselők esetében pedig 850-1700 hrivnya pénzbírságot helyez kilátásba - Kovács Miklós az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: értetlenül áll a tény előtt, hogy az Ukrajnában a hatalmat gyakorló Régiók Pártja (PR) az október végi parlamenti választások célegyenesében ilyen, a saját hitelét romboló, a kisebbségekkel szemben barátságtalan lépésre szánta el magát.
Ugyanakkor ez is ékesen bizonyítja, hogy helyes a KMKSZ álláspontja, amely szerint a PR nem tekinthető magyarbarát pártnak, bármennyire is igyekszik erről meggyőzni a kárpátaljai magyarságot helyi szövetségese, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) - tette hozzá a KMKSZ elnöke.
Megjegyezte: most "kibújt a szög a zsákból", hiszen a kettős állampolgárság büntetéséről megszavazott jogszabály "egyértelműen leleplezi az UMDSZ csalárdságát", amellyel a kárpátaljai magyar szavazókat, akik között nem kevés a magyar állampolgársággal is rendelkező UMDSZ-tag, minden áron arra igyekszik rávenni, hogy voksaikat - a KMKSZ képviselőjelöltjeivel szemben - a PR embereire adják a parlamenti választásokon.
A kettős állampolgárságért kiszabható büntetés mértéke kapcsán Kovács kifejtette: ebben az esetben nem a bírság összegének a nagysága a lényeg, hanem az a tény, hogy - a korábbi helyzettel szöges ellentétben - ezentúl büntetőjogi felelősség terheli a kettős állampolgárokat.
A jogszabály lehetséges érvényesítése kapcsán a KMKSZ elnöke úgy vélte, hogy azt - mint szerinte hasonló esetekben mindig - szelektíven fogják alkalmazni, vagyis egyetlen orosz-ukrán kettős állampolgárt sem ér majd bántódás, miközben a kettős állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok ellen "hajtóvadászat" indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:28 Fekete-Győr kivizsgáltatná Orbán fenyegetőzését
- 16:55 Futókat sodort el a villámárvíz egy félmaratonon - videó
- 20:58 Vote like Hungary - Magyar példával kérik szavazásra az állampolgárokat Kaliforniában
- 14:42 Dróthurkokkal ölik a macskákat Damakon
- 12:40 Kommunista induló lett Balla György komcsizásából - videó
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 10:38 Padhoz kötve hagytak egy kiskutyát az erdőben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


