Csak románnyelven jelennek meg az információk
Romániai hatóság: diszkriminálja a magyarokat a Kovászna megyei prefektus
Elmarasztalta a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Kovászna megye prefektusi hivatalát, mert nem tüntette fel magyar nyelven is honlapján a közérdekű információkat.
2012.12.20 20:10MTIA kormány helyi képviselőjét egy sepsiszentgyörgyi ember panaszolta be a hivatalnál. A panaszos azt kifogásolta, hogy a prefektusi hivatal honlapján csak román nyelven jelennek meg a közérdekű információk, pedig a megye lakosságnak 73,7 százaléka magyar nemzetiségű.
A diszkriminációellenes tanács a panaszosnak eljuttatott döntésében úgy értékelte, hogy a kizárólag román nyelvű honlap sérti a magyar közösség jogát, hogy anyanyelvén jusson a közérdekű információkhoz. A tanács azt is megemlítette, hogy a kisebbségi nyelv használata semmiben nem érinti hátrányosan az állam hivatalos nyelvének a státusát. A tanács döntésében a kisebbségek védelméről szóló keretegyezményre, és a román helyi közigazgatási törvényre hivatkozott.
Az utóbbi jogszabály szerint azokban a közigazgatási egységekben, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, az adott kisebbség nyelve is használható a közigazgatásban. A Krónika szerint a prefektus vállalta, hogy nemsokára orvosolja a hiányosságot. A májusban kinevezett Codrin Munteanu a magyar szimbolikus ügyek támadásával került a figyelem középpontjába a Székelyföldön.
Számtalanszor hangsúlyozta, hogy nem magyarellenesség motiválja intézkedéseit, csupán a törvényeket kívánja betartatni a megyében. A romániai törvények kettős szerepet rónak a kiemelt köztisztviselőnek tekintett prefektusokra: egyfelől ők a kormány megjelenítői, másfelől ők a törvény őrei a megyében, amelyben tevékenykednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


