60 százaléknál is kevesebben mentek el
Japán választások - negatív rekordot döntött a részvétel
A voksolásra jogosultak 59,32 százaléka járult az urnák elé a vasárnapi japán képviselőházi választásokon, amely a legalacsonyabb részvételi arány a szigetországban az általános választójog bevezetése óta - jelentette az NHK japán televízió.
2012.12.17 12:59MTIA belügyminisztérium adatai szerint a külföldön élő japánokkal együtt összesen 62 millióan adták le szavazatukat a választásokon.
A részvételi arány 9,96 százalékkal volt alacsonyabb a legutóbbi, három évvel ezelőtti képviselőházi választásokon mértnél.
Ezt megelőzően az 1996-os parlamenti választásokon mérték a legalacsonyabb részvételt, akkor az erre jogosultak 59,65 százaléka adta le voksát.
Az NHK által megszólaltatott szakértők a politikából való általános kiábrándultsággal magyarázták az alacsony részvételt, s arra figyelmeztettek, hogy az elsöprő győzelmet arató konzervatív Liberális Demokrata Párt és az általa képviselt irányvonal valós társadalmi támogatottsága a részvételi arányból adódóan jóval kisebb, mint amit a voksolás eredménye tükröz.
Ezt hétfőn Sindzó Abe, a párt elnöke is elismerte, aki közölte: a győzelem "nem jelenti azt, hogy az LDP visszanyerte a választók bizalmát".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


