A forradalom 23. évfordulóján
Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta Tőkés László
Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő Temesváron az 1989-es romániai forradalom kirobbanása 23. évfordulóján tartott megemlékezésen.
2012.12.16 17:22MTIAz EP-képviselő sajtóirodája által eljuttatott közlemény szerint a temesvári Új Ezredév egyházközség épülő templomában tartott vasárnapi megemlékezésen Tőkés László „isteni koreográfiának” nevezte azt, ahogyan a rendszerváltozásra irányuló, egymással párhuzamosan történő események szálai összefonódtak. „Mindenki tette a dolgát lehetősége szerint, és abból alakult ki ez a végkifejlet” – utalt arra a tényre Tőkés László, hogy a temesvári református gyülekezet ellenállása a Ceausescu diktatúra bukásához vezetett.
Beszédében megemlékezett Újvárossy Ernőről, a temesvári ellenállás első áldozatáról, és mindazokról, akik életükkel fizettek a szabadságért. Úgy vélte, a mártírhalált halt temesváriak önfeláldozása nem volt hiábavaló. "Példájuk arra kell hogy indítson bennünket, hogy az ő állhatatosságukkal és lelkesedésükkel folytassuk jogos küzdelmünket a posztkommunizmussal, posztszekularizmussal szemben" - jelentette ki a forradalmi szikra kipattantója.
Tőkés László azt is elmondta, a küzdelem tovább tart, mindaddig, amíg igazság nem szolgáltatik, és amíg a bűnösök el nem nyerik méltó büntetésüket. Az évfordulós megemlékezés második felében Szőczy Árpád kanadai újságíró, filmrendező Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét mutatták be, amely a Drakula árnyékában című film bővített tartalommal szolgáló könyvváltozata.
Az angolul, magyarul és románul kiadott könyvet a szerző a 89-es események kulcsszereplőivel készített interjúk, valamint az egykori román politikai rendőrség, a Securitate irattárában, valamint a Magyar Országos Levéltár gyűjteményeiben végzett kutatás alapján írta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


