15-en megsebesültek
Tüntetések Egyiptomban az új alkotmányról döntő népszavazás előtt
Országszerte ezrek vonultak utcára Egyiptomban az új alkotmánytervezetről döntő népszavazás előestéjén: a kormányzó iszlamisták hívei üdvözölték a dokumentumot, míg az ellenzék nemtetszésének adott hangot.
2012.12.14 17:49MTINoha a szervezők az erőszak elkerülése érdekében előzőleg figyelmeztették a demonstrálókat, hogy lehetőleg ne keresztezzék a másik tábor útját, Alexandriában mégis összecsapásokra került sor. Az ország második legnagyobb városában a tüntetők két csoportja kövekkel dobálta meg egymást, majd gépkocsikat gyújtott fel, s végül a rendőrségnek kellett közbelépnie.
A helyi média jelentése szerint a rendbontás következtében 15-en megsebesültek. Kairó egyik keleti kerületében egy mecset előtt több ezer iszlamista gyűlt össze és emelt szót az alkotmánytervezet mellett. Az iszlamista többségű alkotmányozó gyűlés által megszövegezett dokumentumról szombaton Kairóban, Alexandriában és további nyolc tartományban rendeznek népszavazást.
Az ország többi részében egy héttel később járulnak az urnákhoz a választásra jogosultak. A referendum két részletben való megtartásáról Mohamed Murszi rendelkezett, mivel nincs elég bíró a szavazás felügyeletére. A youm7 egyiptomi hírportál értesülése szerint a szavazóhelyiségekbe összesen 6376 bírót delegálnak, a bírói jelenlét az érvényesség egyik feltétele. (A bírák száma azért okoz gondot, mert az egyiptomi bírák szövetsége kedden elutasította, hogy felügyelje a szombati népszavazást.
A tagok 90 százaléka ez ellen szavazott - mondta a szervezet elnöke.) A népszavazás biztonságos lebonyolításáért 130 ezer rendőr felel, akik mellé további 120 ezer katonát küldtek erősítésként. A liberális ellenzéknek számos kifogása van a dokumentum ellen, így például, hogy az nem említi világosan a nők egyenjogúságát, továbbá hogy kiterjeszti a vallástudósok (ulemák) hatáskörét az igazságszolgáltatás rovására. A baloldaliak elsősorban azt bírálják az új alkotmánytervezettel kapcsolatban, hogy az tiltja a független szakszervezetek alapítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


