Vereséget szenvedett
Megszűnt létezni a román jobbközép választási szövetség
Megszűnt az Igaz Románia Szövetség (ARD), amely vereséget szenvedett a romániai parlamenti választásokon.
2012.12.14 16:45MTIBlaga - aki a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke is - azt követően nyilatkozott, hogy a jobbközép szövetség fő erejét alkotó, Traian Basescu államfőt támogató PDL megtartotta pénteken első ülését a vasárnapi romániai parlamenti választások óta. Az ARD a voksok csaknem 17 százalékát gyűjtötte össze, ami kudarcnak számít, hiszen a szavazatok több mint 20 százalékára számítottak.
Az ARD-t a PDL mellett két kis parlamenten kívüli párt, a Mihai Razvan Ungureanu vezette Polgári Erő (FC), valamint a Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) alkotta. Blaga bejelentette, hogy az ARD lényegében a választások napján megszűnt létezni, hiszen az választási szövetség volt, így a törvények szerint már december 10-től nem létezik. Hozzátette: a szövetséget alkotó pártok a továbbiakban eldöntik majd külön-külön, hogy folytatják-e az együttműködést, és azt milyen formában teszik.
A PDL elnöke ugyanakkor az új parlamenti frakciójukba hívta azokat a képviselőket, akik a másik két párt részéről jutottak be a bukaresti törvényhozásba az ARD színeiben. A PDL vezetői közül korábban többen is úgy nyilatkoztak, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az ARD, és a PDL önálló pártként való megmaradása mellett érveltek. A PDL várhatóan a román parlament meghatározó ellenzéki pártja lesz. Bár a választás utáni napokban a párt több vezetője Vasile Blaga lemondását követelte, a pénteki ülésen csak két alelnök - Cristian Preda és Sever Voinescu - mondott le tisztségéről, akik az ARD-szövetség megalakítását szorgalmazták.
A PDL vezetősége úgy döntött pénteki ülésén, hogy májusban tartja tisztújító kongresszusát, addig helyén marad a jelenlegi vezetőség, így Vasile Blaga is megmaradt pártelnöknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


