Lábadozik
Chávez nehéz, de sikeres műtéten esett át Kubában
Nehéz, de sikeres műtéten esett át kedden Kubában Hugo Chávez venezuelai elnök, és jelenleg intenzív osztályon lábadozik.
2012.12.12 08:00MTINicolas Maduro venezuelai alelnök tévében sugározott nyilatkozatában azt mondta, hogy a több mint hatórás műtét bonyolult volt, de "korrektül és sikeresen" végezték el a kubai orvosok. Hugo Chávez szombaton jelentette be, hogy kiújult a daganatos betegsége, ezért újabb, immár negyedik műtétre van szükség. Két napra rá, hétfőn Kubába repült, s kedden már meg is műtötték.
Elutazása előtt arra szólította híveit, hogy Nicolas Maduro mellett tegyék le a voksukat, ha erre lenne szükség. Az Amerika-ellenességéről ismert venezuelai államfő másfél éve küzd rosszindulatú daganatos megbetegedéssel, azóta több műtéten és sugárterápiás kezelésen esett át Kubában. Az október elején újraválasztott 58 éves szocialista vezető júliusban azt állította, hogy teljesen felépült a rákból.
Betegségének kiújulásáról szóló hírek ismét felvetik a Chávez politikai jövőjével kapcsolatban megfogalmazott kérdéseket. Chávezt a tervek szerint január 10-én iktatnák be az elnöki tisztségbe. Amennyiben hivatali ideje első négy évében távozna posztjáról, az alkotmány szerint 30 nap áll rendelkezésre, hogy új választásokat tartsanak. Az alkotmány szerint addig az országot az ország alelnökének kell irányítania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06