Elfogyott a bizalom
Egy hónapja maradt a Monti-kormánynak
Azonnali kormányválság helyett nehéz utolsó hónapot teremtett a Monti-kormány számára az, hogy a jobbközép Szabadság Népe (PdL) megvonta tőle a bizalmat.
2012.12.08 10:43MTIAz azonnali krízist ugyan elkerülte az ország, de a Monti-kormány csak karácsonyig kapott időt - írták az újságok, amelyek szerint a parlamenti választások időpontját Giorgio Napolitano államfő szombaton jelenti be azt követően, hogy egyeztetett Mario Montival. A köztársasági elnök a parlamenti pártok vezetőivel, valamint a felső- és az alsóház elnökeivel már pénteken tanácskozott.
A lapok biztosra vették, hogy a szokás szerint kétnapos olasz választások időpontja március 10-11. lesz. Egy hónapja van a Monti-kormánynak - szólt a Corriere della Sera címe.
A konzervatív napilap szerint "hatalmas pártmozgást" indított el Silvio Berlusconi visszatérése, valamint a Szabadság Népének (PdL) az a bejelentése, hogy nem támogatja tovább a Monti-kormányt. Berlusconi lépése kihúzta a talajt az "akarata ellenére a Monti-kormány egyedüli támogatójaként maradt" balközép Demokratikus Párt (PD) és a választásokra még felkészületlen centrum lába alól is.
Ugyanakkor a Berlusconit "megunt" PdL-tagok is más párt után néztek. "Berlusconi a húrfeszítés taktikáját folytatja. Addig feszíti, amíg tudja...." - vélte a L'Avvenire. Az olasz püspöki kar napilapja szerint a PdL célja nem a választási győzelem: "Berlusconi 20-25 százalékot akar szerezni, ezzel is kormánytényezővé válhat". A l'Avvenire szerint a Monti és főleg az EU-ellenes kampány aggodalmat okoz az Európai Néppártban is (PPE).
A Berlusconi család birtokolta Il Giornale szerint miközben "Silviót kiáltották ki Európa közellenségévé", az európai piacokat "Merkel hasfájása" szerint irányítják. Gazdasági és kormányválság közepette az olaszok "túlélési stresszben" szenvednek, állapította meg az IlSole 24Ore gazdasági napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06