Rendőrgolyó okozta halálát
Erőszakos tüntetés volt Athénban egy diák halálának évfordulóján
Négy évvel egy 15 éves diák rendőrgolyó okozta halála után csütörtök este tüntető fiatalok összecsaptak a rendőrökkel Athénban.
2012.12.06 23:30MTIA békésen felvonuló mintegy 2 ezer középiskolás és egyetemista közül kivált egy 200 főnyi garázda csoport, amely televíziós képek tanúsága szerint benzines palackokkal és kövekkel dobálta a rendőröket.
A rendőrség könnygázt vetett be feloszlatásukra. A rendbontás a görög főváros Exarcheia negyedében, az anarchisták fellegvárában történt. A rendőrség legkevesebb tíz személyt őrizetbe vett - jelentette a görög rádió.
A 15 éves Alexandrosz Grigoropulosz halála 2008 decemberében Görögország-szerte hetekig tartó példátlanul erőszakos zavargásokat váltott ki. A fiút egy rendőr gellert kapott lövedéke ölte meg. 2010 októberében a gyilkos lövésért felelős, idén 39 éves rendőrt egy bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.
Kapcsolódó írások:
- Fogyatékkal élők tömegtüntetése Madridban
- A rasszista megnyilvánulások ellen emeltek szót
- Megkezdődött a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráció
- Döntésének elhalasztására kényszerítette a legfelsőbb bíróságot egy iszlamista tüntetés
- Új kormány alakítására szólított fel Tunéziában az államfő
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


