Egyszer már megpróbálták
A neonáci NPD betiltását sürgetik a német tartományi kormányok
A neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó alkotmánybírósági eljárás megindítását szorgalmazzák a németországi tartományi kormányok.
2012.12.06 18:04MTICsütörtökön a tartományi miniszterelnökök konferenciája, előző nap pedig a belügyminiszteri konferencia határozott egyhangúlag arról, hogy a párt betiltását célzó eljárás megindítását javasolják a törvényhozás felsőházának, a tartományokat képviselő Bundesratnak, amely december közepén dönt majd az ügyben.
Az NPD betiltását az alsóház (Bundestag) és a szövetségi kormány is kezdeményezheti. Hans-Peter Friedrich szövetségi belügyminiszter az eljárás kockázatait hangoztatja, Angela Merkel kancellár pedig azt, hogy még nem fejeződött be a kérdés vizsgálata.
A kormány és a törvényhozás egyszer már közösen megpróbálkozott az NPD betiltatásával. A 2003-ban benyújtott indítványt az alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította.
A betiltás kérdése 2011 végén került elő ismét, amikor közvetlen kapcsolatot mutattak ki a legkevesebb tíz gyilkosságért, két robbantásos merényletért és 14 bankrablásért felelősnek tartott Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) elnevezésű neonáci terrorista sejt és NPD-tisztségviselők között.
A belügyminiszteri konferencia idén márciusban úgy döntött, hogy egy esetleges újabb eljárás sikere érdekében az illetékes hatóságokat a szükséges adatok begyűjtésére utasítják, és valamennyi beépített emberrel megszakítják a kapcsolatot. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) - a belső elhárítás országos szervezete - és a tartományi hatóságok több ezer adatot gyűjtöttek össze, amelyek alátámasztják, hogy a párt antiszemita, rasszista és idegenellenes nézeteket képvisel és szellemi rokonságban áll a nemzetiszocializmussal.
Ugyanakkor csupán ennek alapján az alkotmánybíróság valószínűleg nem rendelkezne a párt betiltásáról. Ehhez azt kell bizonyítani, hogy az NPD államellenes tevékenységet végez, aktívan szembehelyezkedik a demokratikus államberendezkedéssel. A szövetségi belügyminisztérium szerint ezért számos jogi és politikai kockázatot jelent az eljárás. Több tartományi kormány is kételkedik a sikerben, de végül mind a 16 megszavazta a javaslatot.
Az 1964-ben alapított párt betiltásáról szinte fennállása óta vitatkoznak Németországban. A párt jelenleg két – keletnémet, a volt NDK területén fekvő – tartomány parlamentjében rendelkezik frakcióval, a legutóbbi, 2009-es országos választásokon pedig a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06