Az iráni parlament kényszeríteni fogja a kormányt?
Irán kiléphet az atomsorompó-szerződésből, ha megtámadják
Irán kiléphet az atomsorompó-szerződésből (NPT), ha támadás éri az országot - közölte Ali Asgar Szoltaníje, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) delegált iráni képviselő pénteken Bécsben, az ügynökség kormányzótanácsában.
2012.11.30 17:37MTISzoltaníje beszédében ötven kérdést és választ fogalmazott meg az iráni atomprogrammal kapcsolatos vita során a 35 tagú kormányzótanács előtt. Többek között kijelentette, ha támadás ér iráni nukleáris létesítményeket, akkor "lehetséges, hogy az iráni parlament kényszeríti a kormányt, hogy vessen véget az ügynökség ellenőrzéseinek vagy akár hogy vonuljon ki az NPT-ből".
Az NPT-szerződést aláíró 189 ország vállalta, hogy nem fejleszt ki nukleáris fegyvereket.
Izrael és nyugati országok gyanúja szerint Teherán titokban atomfegyver megépítésére törekszik. Irán cáfolja ezt, és következetesen azt hangoztatja, hogy békés céllal folytat nukleáris programot, amelyet nem hajlandó feladni.
A közelmúltban izraeli vezetők többször utaltak annak lehetőségére, hogy Izrael csapást mérhet iráni atomipari létesítményekre. Izrael fenyegetésnek tartja a zsidó állam létjogosultságát kétségbe vonó Iránt saját létére nézve. Az iráni vezetés ezzel szemben az NPT-től távol maradó Izraelről állítja azt, hogy veszélyt jelent a közel-keleti térség stabilitására.
A NAÜ kormányzótanácsa az elmúlt években visszatérően elmarasztalta Iránt azért, mert dacol az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióival és nem működik együtt maradéktalanul az ügynökséggel a nemzetközi szerződésben vállalt ellenőrzések lefolytatásában. Az ügynökség legutóbbi jelentése ismét kimondta: továbbra sem állapítható meg, hogy kizárólag békés célú az iráni atomprogram.
A két fél a jövő hónapban Teheránban folytatja tárgyalásait az ellenőrzések keretfeltételeiről.
Robert Wood, az Egyesült Államok követe csütörtökön reményét fejezte ki, hogy gyümölcsözőek lesznek a december 13-i tárgyalások, ugyanakkor kétkedésének adott hangot Irán megegyezési szándékainak komolyságát illetően. Kijelentette, amennyiben márciusig, a következő kormányzótanácsi ülésig nem lát érdemi előrelépést Washington, akkor lépéseket vesz fontolóra a kormányzótanács keretében. Ezek akár azt is jelenthetik, hogy ismét kezdeményezik az ügynek a Biztonsági Tanács elé utalását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


