Az egyik legdrágább alkohol rákot is okozhat?
Újabb élelmiszerbotrány Kínában!
Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos újabb botránytól hangos a kínai sajtó - a héten az egyik legdrágább alkoholról derült ki: akár rákot is okozhat.
2012.11.22 14:03MTIA botrányt a 21cbh.com kínai internetes portál egyik cikke indította el, amely azt állította, a Jiugui márkanevet viselő, a felsőbb árkategóriába tartozó alkoholban a megengedett érték többszörösét találták rákot okozó lágyítóból. A cikket követően a gyártó cég székhelyének, Hunan tartománynak a minőségellenőrei hivatalos vizsgálódásba kezdtek, amelynek során kiderült: a vádak igazak. Ugyan lágyítókat illetően Kínában nincs hivatalosan megszabva határérték, a normák szerint a legveszélyesebbek közé tartozó dibutil-ftalátokból (DBP) kilogrammonként 0,3 milligrammnál nem tartalmazhat többet egy adott termék, a Jiugui mintáiban ennek több mint háromszorosát mutatták ki a hatóságok. A DBP a hormonrendszert károsítja, súlyos veseroncsoló hatású, emellett elősegítheti a rák kialakulását is.
A lágyító ugyanakkor nem az alapanyagokkal kerül az italokba, sokkal inkább a tároló konténerekből és a gyártás során használt műanyag eszközökből oldódik ki. Utóbbiakat az 1970-es évek óta használnak az országban, s azóta nem adódott példa rá, hogy ezzel kapcsolatosan megbetegedéseket jelentettek volna - idézi a Szövetséget a lap.
Az esetről csütörtökön szinte az összes nagy országos napilap cikkezett. A Zsenmin Zsipao többek között azt jegyezte meg, normál fogyasztás esetén nem jelenthet gondot a talált lágyító-mennyiség, azt is hozzátette ugyanakkor: a szabályozások szigorítására van szükség. Ezt a véleményt osztja a Global Times is a témát boncolgató cikkében, s a botrány elindítója, a 21cbh.com is reményét fejezte ki, hogy a következő években egy országos norma kerül felállításra.
A kínai kereskedelmi minisztérium azt jelentette be: a biztonság fokozására az élelmiszerlánc fokozott megfigyelését tervezi, és a felelősségre vonás rendszerén is szigorít. Az egészségügyi minisztérium közleményében úgy fogalmazott: a még nem szabályozott területeken is országos normákat igyekszik felállítani, és ehhez a lakosság javaslatait is várja. Az élelmiszerbiztonság kérdése komoly gondokat okoz Kínában, alig van olyan hónap, hogy ne lehetne új botrányról hallani, s egyre gyakrabban nem az olcsó, hanem a drágább termékekről derül ki: egészségkárosító hatásúak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06