Gyalu-Magyarnádas (Gilau-Nadasel)
Észak-erdélyi autópálya: újabb fellebbezés miatt késik
Újabb fellebbezés késlelteti az Észak-Erdélyen áthaladó A3-as romániai autópálya Kolozsvár közeli szakaszának építését.
2012.11.21 15:29MTIA Ziua de Cluj napilap internetes oldalán szerdán közölt hír szerint a Romániai Autópályák és Országutak Társasága (CNADNR) egy fellebbezés miatt kényszerült arra, hogy elnapolja az Észak-Erdélyen áthaladó A3-as autópálya Gyalu-Magyarnádas (Gilau-Nadasel) szakaszának megépítéséről szóló szerződés megkötését.
A 8,7 kilométeres autópályaszakasz a Kolozsvár-Nagyvárad és a Kolozsvár-Szatmárnémeti országutat köti majd össze. A megépítésére januárban kiírt pályázaton hatszori halasztás után hirdettek októberben győztest. A román útépítőkből álló cégcsoportnak a szerződéskötéstől számított két éven belül kellett volna megterveznie és megépítenie 258 millió lejért (15,7 milliárd forintért) a kolozsvári körgyűrű funkcióját is ellátó pályaszakaszt.
Victor Ponta miniszterelnök múlt heti kolozsvári kampánylátogatásán elmondta, az észak-erdélyi pálya építéséhez akkor tudnák biztosítani az anyagi hátteret, ha sikerülne uniós pénzforrásokat szerezni hozzá. "Az országos költségvetésből csak apránként folytathatjuk a pályaépítést, és ez nem hiszem, hogy megfelel Erdély fejlődési szükségleteinek" - jelentette ki a miniszterelnök.
A Nagyváradot Brassóval összekötő, Erdély magyar lakta területein áthaladó A3-as autópálya megépítésére 2004-ben kötött szerződést a román állam az amerikai Bechtel társasággal. Az akkor közölt adatok szerint a 415 kilométeres pályának 2013-ig kellett volna megépülnie, a pályaépítés költségeit pedig 2,5 milliárd euróra (702 milliárd forintra) becsülték.
A pályából mindeddig az 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg, az újratárgyalt szerződés szerint pedig a Bechtel már csak a 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak szakaszt építi meg. Utóbbi szakasznak az új szerződés szerint 2012 november 30-ig kellett volna elkészülnie, de a munkálatoknak csak mintegy felét végezték el. A román állam eddig 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.
Az Európai Unió mindeddig nem nyújtott támogatást az észak-erdélyi pályaépítéshez. Egyfelől azt kifogásolta, hogy a román kormány - nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - versenytárgyalás nélkül kötött szerződést az amerikai pályaépítővel, másfelől pedig azt, hogy Románia nem a IV. páneurópai folyosóba illeszkedő Nagylak-Arad-Nagyszeben dél-erdélyi nyomvonalon kezdte építeni az autópályát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


