Az akciót a Radikális Párt indította
A rabok jogaiért éhségsztrájkolnak Olaszországban
Négynapos éhségsztrájkba kezdtek hétfőn az olasz börtönök rabjai méltóbb büntetési körülményeket, amnesztiát és szavazati jogot követelve.
2012.11.19 23:00MTIA november 22-ig tartó nem erőszakos tiltakozási akciót a Radikális Párt indította.
Az éhségsztrájkhoz a párt politikusai, a rabok, a börtönökben dolgozó lelkészek és a volt elítéltekkel foglalkozó egyesületek is csatlakoztak az olaszországi börtönkörülmények javítása érdekében indított akcióhoz, amnesztiát sürgetve a zsúfoltság felszámolására. Ezen kívül a párt szavazati jogot is követel a bebörtönözöttek számára.
A rabok az ételmegtagadáson túl esténként negyed órán át celláik rácsait ütik és napi 45 perces csendsztrájkot is tartanak.
Az utolsó amnesztia 1990-ben volt Olaszországban, 2006-ban az államfő részleges kegyelmet gyakorolt, de ez sem enyhítette a börtönök túltelítettségét.
A büntetés-végrehajtás állapotát vizsgáló Antigone egyesület hétfőn közölt jelentése szerint idén október 31-én 66 685-en raboskodtak a több mint kétszáz olaszországi börtönben. Ez 142,5 százalékos feltöltöttséget jelent.
A vizsgálat hangsúlyozta, hogy a rabok 40 százaléka előzetes letartóztatásban van. A büntetésüket töltők 70 százaléka a börtönben megbetegszik, 12 százaléka öngyilkosságot kísérel meg, 25 százaléka drogfüggő. Az olaszországi bebörtönzöttek 35 százaléka külföldi, többségükben marokkóiak (19,4 százalék) és románok (15,3).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


