Ketten meghaltak
Tűz ütött ki egy fúróplatformon a Mexikói-öbölben
Két ember életét vesztette, kettő pedig eltűnt annak következtében, hogy tűz ütött ki a Black Elk Energy vállalat egyik olajfúró platformján a Mexikói-öbölben.
2012.11.16 18:57MTIA louisianai Jefferson megye hatóságai által kiadott első jelentés szerint a platformon tartózkodók közül ketten meg is haltak, de a későbbi jelentések ezt nem erősítették meg, és csak két eltűntről szóltak. Az olajtársaság szóvivője szerint a tüzet sikerült eloltani. A houstoni központú Black Elk Energy szerint a robbanás nem okozott környezeti katasztrófát, mert a platformon nem folyt termelés és mindössze 16 hordónyi olaj ömlött a tengerbe.
A parti őrség ugyanakkor továbbra is vizsgálja, hogy nem súlyosabb-e a baleset annál, mint amit az olajtársaság beismert. A parti őrség közölte, a platformról négy embert helikopterrel szállítottak kórházba. Az olajplatform-baleset a louisianai Grand Isle várostól mintegy 40 kilométerrel délkeletre történt. A baleset egy nappal azután történt, hogy a BP olajtársaság 4,5 milliárd dollárnyi kártérítés kifizetésében állapodott meg az amerikai kormánnyal.
A BP Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformján 2010 áprilisában történt robbanás következtében 11 munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. A Black Elk azt tervezte, hogy novembertől kezdődően 23 olajkutat létesít a Mexikói-öbölben.
A társaság ellen augusztusban vizsgálat indult, mert az öbölben két alkalmazottja vízbe zuhant egy daru meghibásodása miatt. A cég 300 ezer dollár bírságot fizetett ki, mert egy tavalyi ellenőrzéskor szabálytalanságot észleltek az egyik létesítményében. 2011 februárjában a Black Elk mexikói-öbölbeli egyik platformján kisebb tűz keletkezett, de sikerült gyorsan elfojtani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


