Ponta jelentette be
Basescu képviseli országát az EU-csúcson
Traian Basescu román államelnök és Victor Ponta miniszterelnök megállapodott abban, hogy Basescu képviseli Romániát az Európai Unió állam- és kormányfőinek következő találkozóján.
2012.11.15 19:16MTIEzt maga Ponta jelentette be csütörtökön azt követően, hogy találkozott az államfővel, aki politikai ellenfele. A miniszterelnök szerint Basescu közölte vele: azért kívánja ő képviselni Romániát a november 22-23-i uniós csúcson, mert fontos döntések várhatók a 2014-2020-as költségvetésről, és nagyobb politikai tapasztalattal rendelkezik, mint a kormányfő. Korábban Victor Ponta szerette volna képviselni az országot az EU-csúcson, de most kijelentette: semmi szükség arra, hogy egy "újabb nemzeti válsághelyzet" fokozza az európai válságot.
Ponta szerint a találkozón egyetértettek abban, hogy Románia ellenzi a közös agrárpolitika és a kohéziós alapok esetében vele szemben kilátásba helyezett költségvetés-csökkentést, amelynek megakadályozása érdekében Bukarest kész vétójogával élni. Hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nincs nézeteltérése Basescuval. Basescu és Ponta a múlt héten is találkoztak egymással.
Akkor Romániának a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások tartalmáról, valamint a felfüggesztett romániai uniós ágazati operatív programok újraindítása érdekében szükséges intézkedésekről egyeztettek. A felek már akkor megállapodtak, hogy egy következő találkozón döntik el, kettejük közül ki utazik Brüsszelbe a novemberi EU-csúcsra. A különböző politikai irányzatot képviselő Basescu és Ponta éles politikai konfliktusban áll egymással. Az államfő leváltására irányuló nyári kísérlet óta kettejüknek most sikerült először közös nevezőre jutniuk bizonyos kérdésekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


