Megköszönték Szilinek
Kína hálás a magyar segélyért
A kínaiak hálásak a magyarok együttérzéséért, és a szecsuani földrengés sújtotta területeknek nyújtott segélyért, amelynek egy része már megérkezett - hangsúlyozta találkozójukon Szili Katalinnak Csao Jüe-csi, a közép-kínai Senhszi tartomány Népi Gyűlésének elnöke.
2008.06.04 19:37MTISenhszi közigazgatási központjában, Hszianban (Xian) tartott kedd esti megbeszélésen szóba került, hogy jövőre lesz a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulója, amelyhez igazítva 2009-ben kínai kulturális évadot rendeznek Magyarországon.
Csao Jüe-csi elmondta, hogy a közel negyvenmilliós lélekszámú Senhszi tartomány szívesen vesz részt a rendezvénysorozaton, ami nem csak azért lehet fontos, mert Kína egyik dinamikusan fejlődő térségéről van szó, hanem azért is, mert a tartomány székhelyén található az UNESCO Világörökség részét képező híres Terrakotta Hadsereg.
Az Országgyűlés elnöke hivatalos programját csütörtökön folytatja Pekingben, ahol találkozik Csia Csing-linnel (Jia Qinglin), a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnökével, majd pénteken fogadja őt Vu Pang-kuo (Wu Bangguo), az Országos Népi Gyűlés (parlament) elnöke. A Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) szerdai online kiadásában beszámolt Szili Katalin és senhszi tartományi Népi Gyűlés elnöke között lezajlott hsziani megbeszélésről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


