USA 2012
Floridában is győzelmet hirdettek a demokraták
Floridában is Barack Obama elnök szerezte meg a győzelmet a két napja lezajlott amerikai elnökválasztáson - jelentette be helyi idő szerint csütörtök este a demokraták floridai szervezete.
2012.11.09 07:55MTIA Miami Herald című lap szerint a rivális republikánus elnökjelölt stábja közvetve már elismerte, hogy Mitt Romney az utolsó "csatatérállamban" sem győzött.
Florida újabb 29 elektori szavazatot hoz a hivatalban lévő demokrata párti elnöknek, aki ezzel összesen 332 tudhat majd magáénak. Ez azonban már semmilyen jelentőséggel nem bír a végeredmény szempontjából. Barack Obama ugyanis már kedden, a szavazás éjszakáján 303 elektori voksot gyűjthetett be - ami jóval több a Fehér Ház megőrzéséhez minimálisan szükséges 270-nél -, Romney pedig csak 206-ot.
"A floridai számok azt mutatják, hogy nyerésre állnak" - idézte a lap Brett Dostert, Romney helyi tanácsadóját. "Azt gondoltuk, hogy mindent megtettünk a győzelem érdekében, amit kellett. Nyilvánvalóan nem ez történt."
A demokraták floridai elnöke, Rod Smith ugyanakkor gratulált az elnöknek a "Napfényes Államban" aratott győzelméhez.
A floridai szavazatok nehézkes összesítése még csütörtökön sem ért véget. A Miami Herald ugyanakkor az este arról számolt be, hogy az állam egészét tekintve Obama áll az élen 49,92 százalékkal, a 49,22 százalékot szerzett Romney előtt. A 67 floridai megyéből háromban jelenleg is tart a szavazatszámlálás, de ezekből két megye hagyományosan demokrata többségű.
A közléskor csak 58 100 szavazat választotta el kettőjük eredményét. Tizenkét éve, 2000-ben azonban George W. Bush republikánus jelölt alig 537 szavazatnyi floridai előnnyel hódította el a Fehér Házat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


