A Twitteren
Obama köszönetet mondott híveinek
Barack Obama twitteres mikroblogjában köszönte meg híveinek szerdára virradóra, hogy támogatták az elnökválasztáson.
2012.11.07 07:47MTI"Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek" - írta a közösségi portálon az amerikai elnök, miután a hírtelevíziók saját összesítéseik alapján bejelentették, hogy újraválasztották a hivatalban lévő elnököt. "Újabb négy év... Mindnyájunknak részünk volt benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm." - írta Obama. Barack Obama hívei közben önfeledt ünneplésbe kezdtek az amerikai nagyvárosok utcáin. Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-en és Los Angeles központjában is.
Az ünneplők arra várnak, hogy beszédet mondjon az újraválasztott elnök. Az AP hírügynökség rövid kommentárjában kiemelte, hogy Barack Obama a gyönge gazdaság és a középosztályt gúzsba kötő magas munkanélküliség ellenére képes volt előnyre szert tenni Ohióban és a többi ingadozó szövetségi államban. Soros György magyar származású amerikai milliárdos befektető örömét fejezte Obama újraválasztása miatt. "Boldogsággal tölt el, hogy Obama elnök győzött.
Az amerikai választók elutasították a szélsőséges álláspontokat, megnyitva az utat a kényesebb politikai kérdések előtt" - mondta Soros. Reményét fejezte ki, hogy a republikánusok jobb partnerek lesznek a következő években, hogy az ország elkerülje a "fiscal cliffként" (költségvetési sziklaszirt) emlegetett gazdasági helyzetet. Soros arra utalt, hogy ha a kongresszusnak nem sikerül megállapodnia a szükséges költségvetési megszorításokról, a jövő év elején életbe lépnek az automatikus egyenlegjavító mechanizmusok (600 milliárd dollárra tehető adóemelések és kiadáscsökkentések), amelyek a "sziklaszirt" széléről ismét a recesszió szakadékába sodorhatják az országot.
A Reuters hírügynökség is azt hangsúlyozza, hogy Barack Obama számára a költségvetési vita rendezése és a "fiscal cliff" elkerülése lesz a legfontosabb feladat. Közben a távol-keleti pénzpiacokon, Tokióban és Szingapúrban is gyengülni kezdett az amerikai dollár Obama választási győzelmének hírére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06