ENSZ és phenjani vélemények
Nem javult az emberi jogi helyzet Észak-Koreában
Elmarasztalta Észak-Koreát az ENSZ illetékes emberi jogi megbízottja, aki szerint nem javult a helyzet a hatalomváltás óta.
2012.11.03 08:14MTIPhenjan képviselői a világszervezetben visszautasították a bírálatot, mert szerintük az minden alapot nélkülöz.
Az ENSZ-megbízott, az indonéz Marzuki Darusman helyi idő szerint pénteken terjesztette elő jelentését a világszervezet Emberi Jogi Tanácsában.
Az észak-koreai megbízott ebben felrótta, hogy az országban szemernyit sem javult az emberi jogi helyzet azóta, hogy Kim Dzsong Un a múlt év decemberében elhunyt apja, Kim Dzsong Il örökébe lépett.
Az ENSZ emberi jogi képviselője elsősorban azt kifogásolta, hogy a fiatal észak-koreai vezető "első, második és harmadik prioritása" a hadsereg erősítése, miközben a 25 milliós lakosság jelentős része szenved a krónikus élelmiszerhiánytól. A hiányos táplálkozás legkevesebb 16 millió embert sújt - szögezte le a jelentés.
A biztos rámutatott arra, hogy Észak-Korea továbbra is mélyen gyökerező gazdasági problémákkal küzd. Ennek kapcsán arra szólította fel a jelenlegi phenjani vezetést, hogy a hadsereg fejlesztése helyett sürgősen tegyen erőfeszítéseket az élelmiszer-, a gyógyszer-, valamint az ivóvízellátás biztosítására.
Phenjan képviselői a világszervezetben visszautasították a Darusman-jelentésben megfogalmazott kritikákat. Kim Szon észak-koreai diplomata a tanács ülésén felszólalva leszögezte, hogy az országban a szociális rendszer hibátlan, és Phenjan azért nem hajlandó együttműködni az ENSZ és az Európai Unió jogvédő szervezeteivel, mert elfogultak.
"Nincs mit takargatnunk. Nincs mitől félnünk. Ellenkezőleg, büszkék vagyunk az emberi jogokat támogató és oltalmazó nagyszerű rendszerünkre, így az ingyenes egészségüggyel és az ingyenes oktatási rendszerre is" - mondta a diplomata.
A világszervezet múlt évi, hasonló tartalmú jelentését Észak-Korea ugyancsak a leghatározottabban visszautasította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06