Volt, aki meggondolta magát
Javulnak az RMDSZ választási esélyei Maros megyében
Javulnak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek a választási esélyei.
2012.11.02 16:14MTIAzt követően, hogy a választási bizottság formai okokra hivatkozva kizárt két - az RMDSZ-szel szemben induló - magyar jelöltet, Marosvásárhely román polgármestere pedig az utolsó pillanatban meggondolta magát, és nem nevezett be a választási versenybe.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken hozott jogerős ítéletében megerősítette a Maros Megyei Választási Iroda határozatát, amelyben az formai okokra hivatkozva kizárta a választási versenyből a független jelöltként indult Csegzi Sándort, és Bereczki Ferencet, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjét.
Csegzi Sándor volt marosvásárhelyi alpolgármester esetében azt kifogásolták, hogy a jelöltségét támogató 3500 aláírást nem négy eredeti példányban nyújtotta be, hanem az egy eredeti példány mellé három - közjegyző által hitelesített - másolatot csatolt. Bereczki Ferenc esetében a hatóság azt kifogásolta, hogy a jelölt nem rendelkezik romániai állandó lakcímmel. Mindketten fellebbeztek a döntés ellen, ám fellebbezésüket első és másodfokon is elutasította a bíróság.
Csegzi Sándor három cikluson át volt az RMDSZ színeiben Marosvásárhely alpolgármestere, és a közelmúltig a szövetség marosvásárhelyi választmányát is vezette. Az RMDSZ azt követően zárta ki soraiból, hogy két héttel ezelőtt bejelentette: független képviselőjelöltként indul a decemberi parlamenti választásokon.
A pénteki bírósági döntés az egyik marosvásárhelyi és az egyik Nyárád menti képviselői választókerületben javítja az RMDSZ jelöltjeinek, Kerekes Károly és Kelemen Atilla jelenlegi képviselőknek a választási esélyeit.
Korábban Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere lebegtette, hogy a marosvásárhelyi választókerület szenátorjelöltjeként indul a választáson, az utolsó pillanatban azonban elállt a szándékától. Visszalépése Frunda György szenátor esélyeit javítja, akivel szemben Florea fölényes győzelmet aratott a júniusi polgármester-választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


