Családoknak
Murdoch egymillió dollárt adományoz Sandy áldozatainak
Egymillió dollárt adományoz a Sandy szupervihar által sújtott New York-i és New Jersey-i családoknak Rupert Murdoch.
2012.11.01 08:39MTIA 81 esztendős ausztrál-amerikai médiamágnás ezt szerda este jelentette be a Twitter közösségi portálra küldött üzenetében. Murdoch hangsúlyozta, hogy vállalata, a News Corp egymillió dollárral kívánja támogatni az érintett családokat, és reményét fejezte ki, hogy más cégek is hasonlóan cselekszenek.
A tavaly a brit sajtót alapjaiban megrázó telefonlehallgatási botrány miatt a bírálatok össztűzébe került Murdoch után más személyek és cégek is bejelentették, hogy anyagi támogatást nyújtanak a szupervihar károsultjainak.
Ötvenezer dollárt ajánlott fel a Ford autógyár, a Toyota pedig egymilliót. Félmillió dollárt adományoz a károsultak javára a New York Yankees baseballcsapat.
Az eddigi legnagyobb magánadomány 2,5 millió dollár, az összeg egy névtelenséget kérő személytől érkezik - mondta el Michael Bloomberg, New York polgármestere. Hírességek is jelezték, hogy készek anyagi segítséget nyújtani. Az amerikai vöröskereszt javára eddig 11 millió dollár folyt be - közölte a szervezet helyi idő szerint szerda este.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


