Afganisztán északi részén, sok halott
Öngyilkos merénylet a vallási ünnepen is
Legkevesebb 41 halottja és mintegy hetven sebesültje van egy támadásnak, amelyet öngyilkos merénylő hajtott végre az Afganisztán északi részén fekvő Maimana tartományi székvárosban egy mecsetnél az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep idején tartott pénteki imán.
2012.10.26 09:21MTIFarjáb tartomány helyettes kormányzója azt közölte, hogy a robbantást a település központi mecsetjénél, a pénteki ima végét követően hajtották végre. A halálos áldozatok között 15 rendőr is van.
Lal Mohamed Ahmadzai, a helyi rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy a merénylő akkor hozta működésbe a testére szerelt robbanószerkezetet, amikor a hívők az ünnep alkalmából köszöntötték egymást. Egyelőre nem tudni, hogy a tartományi rendőrfőnök volt-e a merénylet célpontja, aki egyébként túlélte a robbantást.
A szóvivő szerint a robbanás akkor történt, amikor a rendfőnök beszállt járművébe. Elképzelhető az is, hogy támadó a biztonságiakat vette célba.
A merényletet azután követték el, hogy Hamid Karzai afgán államfő felszólította a tálib felkelőket, "szüntessék be az afgánok gyilkolását". Az áldozati ünnep alkalmából mondott beszédében a szélsőségesektől azt követelte, hogy hagyjanak fel a mecsetek, kórházak és iskolák elleni támadásokkal.
Kapcsolódó írások:
- Újabb amerikai katonákat lőttek le Afganisztánban
- Lakodalomba igyekvő civileket ölt egy pokolgép
- Afganisztán - Robbantásos merénylet egy közös NATO-afgán támaszpontnál
- Oroszország Afganisztántól kéri eltűnt katonák felkutatását
- Jövőre lényegesen kevesebb magyar katona lesz Afganisztánban
- Tűzharc Afganisztánban egy amerikai-magyar egység és a tálibok között
- Időben megtartják a 2014-es elnökválasztást Afganisztánban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06