Az MPP szorgalmazta
EMNP: már csak a parlamentben alakulhat meg a "nemzeti válogatott"
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői szerint immár csak a parlamentben alakulhat meg a mandátumot szerzett erdélyi magyar politikusokból az a "nemzeti válogatott", amelynek felállítását a Magyar Polgári Párt (MPP) a választásokra szorgalmazta.
2012.10.22 16:56MTIAz EMNP elnöke, Toró T. Tibor, és alelnöke, Papp Előd egy Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón sajnálatosnak tartotta, hogy az MPP tárgyalódelegációja nem jelent meg a hétfőre kitűzött tárgyaláson. Papp Előd elmondta, az EMNP ajánlata az volt az MPP számára, hogy a legjobb esélyt kínáló választókerületekben nem állít jelöltet az MPP által támogatott független jelöltekkel szemben.
A választási együttműködés mellett egy hosszú távra megkötendő politikai koalíciót is felkínáltak volna az MPP-nek. Papp Előd elmondta, a "nemzeti válogatott" választások előtti megalakítása az RMDSZ elzárkózása miatt hiúsult meg, de az EMNP sem tudna olyan válogatottban szerepelni, amelyben "egyes sztárjátékosok bundáznak" - utalt az egyes RMDSZ-politikusokkal szembeni korrupciós vádakra. Az EMNP alelnöke hozzátette, azt az ajánlatot nem fogadhatták el, hogy az MPP színeiben induljanak a választásokon.
Papp Előd szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Szász Jenő, az MPP nemrég leköszönt elnöke volt ellenérdekelt abban, hogy az EMNP-MPP választási együttműködés létrejöjjön. Az alelnök hozzátette, az RMDSZ-nek nem érdeke, "hogy összeálljon a nemzeti autonomista pólus", Szász Jenőt pedig az sértette volna, ha kiderül, hogy az ő személye volt korábban az együttműködés akadálya. Toró T. Tibor szerint az EMNP folytatja a jelöltállítási folyamatot, amelyet korábban felfüggesztett az MPP-vel folytatott tárgyalások idejére.
A párt mintegy negyven képviselői és negyven szenátori választókerületben kíván jelölteket állítani, hogy ezzel az erdélyi magyarok többsége számára megteremtse az EMNP-re való voksolás lehetőségét. A pártelnök elismételte, az EMNP a hat képviselői és három szenátori választókerületben szerzett elsőséggel elérhető alternatív választási küszöb átlépését tekinti céljának, és ha bejut a parlamentbe, többek között Románia föderalizálását fogja ott képviselni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06