Hivatalosan "egészségügyi" az ok
Egykori jakuzás kapcsolatai miatt lemond a japán igazságügy-miniszter
Lemond posztjáról a japán igazságügy-miniszter, miután beismerte, hogy harminc évvel ezelőtt kapcsolatban állt a japán szervezett alvilággal, a jakuzával - jelentette pénteken a japán média.
2012.10.19 07:42MTIA híradások szerint Tanaka Keisu a közeljövőben nyújtja be lemondását - ő lesz az első kormánytag, aki távozik az október 1-jén átalakított kabinetből. Kormányilletékesek szerint Tanaka péntek reggel egészségügyi okokra hivatkozva távozott a kormány üléséről, egyes hírek szerint egy tokiói kórházban ápolják.
A 74 éves politikus egy hete ismerte be, hogy harminc évvel ezelőtt egy befolyásos jokohamai alvilági csoport egyik vezetőjének volt a közvetítője, és részt vett a bűnszövetkezet által szervezett partin. Tanaka a múlt héten még kizárta, hogy három évtizeddel ezelőtti viselt ügyei miatt lemondjon.
Az igazságügy-miniszternek azonban már a beismerés előtt forró lett a talaj a lába alatt, kiderült ugyanis, hogy feltehetően törvénysértően fogadott el politikai adományokat. Tanaka irodája közölte, hogy a Japán Demokrata Párt (DPJ) általa vezetett szervezete 420 ezer jen adományt kapott 2006 és 2009 között egy kínai állampolgár cégétől, de visszafizette az összeget. Japánban tilos adományokat elfogadni külföldi természetes vagy jogi személyektől, nehogy befolyást gyakoroljanak a japán belpolitikára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06