A maffia és a kábítószer ellen
Razziák Spanyolországban, Franciaországban és Németországban
Nagyszabású razziákat kezdtek kedd reggel Spanyolországban, Franciaországban és Németországban.
2012.10.16 13:24MTISpanyolországban a fő célpont a kínai maffia, illetve annak pénzmosási tevékenysége, Madridban és Barcelonában mintegy 60 embert vettek őrizetbe - közölte a belügyminisztérium, hozzátéve, hogy az akció még tart. Franciaországban és Németországban a kábítószer-csempészet ellen lépnek fel.
Elzászban 39 embert, Németország ezzel határos nyugati részében egy közös akcióban pedig további hármat fogtak el a csempészeket kereső rendőrök. Értesülések szerint mindenekelőtt egy albán bűnözői hálózatot akarnak felszámolni, amelyet kezdetben csak az illegális bevándorlás elősegítésével gyanúsítottak.
A 2010-ben kezdett nyomozás megállapította azonban, hogy igen jelentős heroinkereskedelmet is folytatnak az elzászi Mulhouse térségében, valamint Svájc és Németország szomszédos vidékein letelepedett albánok és koszovóiak - mondta egy ügyész Nancyban. A szóban forgó mennyiség évente több száz kilogramm heroin - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


