Sok halott
Mecsetből kilépő muzulmánokra nyitottak tüzet Nigériában
Egy észak-nigériai faluban fegyveresek vasárnap tüzet nyitottak muzulmán hívekre, akik éppen kifelé jöttek egy mecsetből.
2012.10.14 16:14MTIA golyózápor legalább húsz ember életét kioltotta - közölték helyi tisztségviselők. A támadás Kaduna szövetségi állam egy ritkán lakott részén, Dogo Dawa faluban történt. Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás végrehajtójaként, de alig van olyan terület az ország északi részén, ahol a Boko Haram iszlamista lázadószervezet ne követne el merényleteket.
Általában a biztonsági erők tagjait, kormánytisztviselőket, keresztényeket támadnak meg, de lecsapnak muzulmán papokra és mecsetekre is, főleg abban az esetben, ha a pap vagy a hívek nem az ő szélsőséges iszlámirányzatukat követik. Kaduna közel fekszik az ország úgynevezett Középső Övéhez, ahol a főleg muzulmánok lakta északi és a zömmel keresztények lakta déli rész találkozik, és ahol a földtulajdon, valamint a etnikumhoz tartozás miatt gyakran történnek erőszakos cselekmények.
Egy helyi kormányzati tisztségviselő szerint azonban a mostani támadást valószínűleg egy helyi bűnbanda követte el. A szövetségi állam rendőrkapitánya megerősítette a támadás tényét, de az áldozatok számát nem közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


