A nővér megmentette a kislány életét
Tízezer méteren szült: "a számmal kellett kiszívnom a nyálkát"
12 perc alatt sikerült a jól képzett legénységnek egy képzett nővér segítségével levezetni egy szülést az Aeroflot repülőgépén 10.000 méteres magasságban.
2012.10.10 18:50Konrád - ma.hu25 perccel az után, hogy a gép felszállt az ukrán Simferopol repülőtérről, a terhesség harmincadik hetében járó nő szólt az utaskísérőknek, hogy elfojt a magzatvize és megkezdődött a szülés. A nőt lefektették a repülőgép hátuljában, miközben a kapitány kényszerleszállási engedélyt kért Harkovban.
Az immáron négygyermekes Anastasia Kozlova szerencséjére a gépen utazott egy képzett nővér is. Az orvosok később megerősítették, hogy a masszőrként dolgozó, de nővér végzettségű Sofia közbelépése mentette meg a koraszülött életét. Sofia még sosem segített világra kisbabát, mégis tökéletes döntéseket hozott.
A szülés – és a landolás is – mindössze 12 percig tartott, de a sima földet érés után Sofia észrevette, hogy az újszülött kislány nem lélegzik. „Tudtam, hogy ilyen esetekben a szülészek egy speciális eszköz segítségével folyadékot pumpálnak ki az újszülött szájából, hogy szabaddá tegyék a légutakat. Mivel nem volt kéznél elektromos pumpa, a számmal kellett kiszívnom a nyálkát” – mesélte Sofia a RIA Novostinak.

De a csecsemő továbbra sem sírt fel. Az utasok visszaemlékeztek, hogy „miután kiszívta a nyálkát, Sofia szájból szájba lélegeztette a picit és gyengéden masszírozta a mellkasát. A kislány megmozdult, vett egy mély levegőt és halkan felsírt”.
Ez után anyát és lányát kórházba szállították, ahol az orvosok megállapították, hogy a nővér megmentette a kicsi életét. A repülőtér sajtóosztálya nyilatkozatot adott ki, amiből kiderült, az anya és a mindössze 1.05 kilogrammal született kislánya kielégítő állapotban vannak.
A legtöbb nemzetközi légitársaság a terhesség 35. hetéig engedélyezi a várandós nőknek, hogy repülőre szálljanak, feltéve, hogy megfelelő egészségi állapotban vannak. Aeroflot repülőgépen utoljára 2005-ben született kisbaba, egy kisfiú jött világra a Moszkva-Los Angeles járaton.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06