9 és 10 évesek: a Korán gyalázása volt a vád
Ejtették az istenkáromlás vádját a két egyiptomi gyerek ellen
Ejtették a vádakat és elengedték azt a két egyiptomi keresztény kisfiút, akiket istenkáromlás vádjával tartottak fogva - közölte az érintettek védőügyvédje szerdán.
2012.10.10 17:15MTIA Kairótól délre fekvő Marco faluban élő testvérpárt - a 9 éves Mina, illetve a 10 éves Nabil Nadit - helybéliek azzal vádolták, hogy a Korán verseit tartalmazó papírlapokra vizeltek.
A gyerekeket október 3-án a fiatalkorúak börtönébe zárták.
"Az ügyet lezárták, a vádakat ejtették és a gyerekeket szabadon engedték, miután a helyi muszlim és keresztény közösség, valamint a biztonsági erőknek sikerült egyezséget kötniük - számolt be Gamál Eid emberjogi aktivista, a gyerekek jogi védelmének egyik képviselője.
Egyiptomban az istenkáromlás és az eltérő vallásúak párkapcsolatai gyakran okoznak feszültséget, nem egyszer erőszakig fajulnak az események.
Az arab ország 83 millió lakosa közül 10 százalék keresztény, akik közül sokan aggódnak az iszlamista erőknek a Hoszni Mubarak elnököt megbuktató népfelkelést követő politikai felemelkedése miatt. A Muzulmán Testvériség jelöltjeként hatalomra jutott Mohamed Murszi elnök ígéretet tett arra, hogy megvédi a keresztények jogait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


