Befizették a tartozás egy részét
Felfüggesztették az Ady-központ árverését Nagyváradon
Felfüggesztette a magyar állami támogatással épített Ady-konferenciaközpont és a mellette álló félkész szálloda árverését a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal gazdasági osztálya, miután a tulajdonos befizette tartozása egy részét.
2012.10.10 11:58MTIGabriel Torjoc, a polgármesteri hivatal jogtanácsosa az MTI-nek szerdán elmondta: az ingatlanok tulajdonosa, a Mecénás Alapítvány kedden befizetett 77 ezer lejt (megközelítőleg ötmillió forintot) a város kasszájába. Mivel a tartozás egyharmadát befizették, várhatóan a nap folyamán a polgármesteri hivatal is elfogadja a kérést az adósságtörlesztés átütemezéséről - mondta a jogtanácsos, hozzátéve: az árverést azért sem lehetett megtartani, mert egyetlen potenciális vásárló sem jelentkezett.
A Mecénás Alapítvány vezetősége kedden keltezett közleményében azzal magyarázta "az önkormányzat részéről egyoldalúan megállapított adóhátralék" felhalmozódását, hogy az önkormányzat és az alapítvány szakértői másképp értelmezték az adótörvénykönyv előírásait. Az alapítvány közölte, "fenntartja különvéleményét az adótörvénykönyv civil szférára vonatkozó részeinek értelmezésére".
A Krónika keddi számában írta meg, hogy a nagyváradi önkormányzat árverésre bocsátotta a 320 millió forintos magyar kormánytámogatással épült nagyváradi Ady-központot. A polgármesteri hivatal honlapján közölte: az árverésen 763 ezer lejes (48 millió forintos) kikiáltási áron bocsátják áruba az Ady Endre-konferenciaközpontot, és 128 ezer lejes (8 millió forintos) kikiáltási áron azt a melléje tervezett szállodát, amelynek egyelőre csak a vázszerkezete épült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06