Tönkre teheti az országot
Kártérítési perek sora fenyegeti a horvát államot
Horvátország éves költségvetésének a felét, mintegy 60 milliárd kunát is elérheti a kártérítések összege.
2012.10.10 00:29MTIHa az eddigi példákat követve mások is perelnek - jelentette ki Predrag Matic veteránügyi miniszter a horvát közszolgálati televízió (HTV) híradójában kedden azokra az egykori boszniai horvát katonákra utalva, akik a hadirokkantaknak járó jogokat bíróság útján érvényesítették, vagy akarják érvényesíteni.
1997 és 2001 között a horvát állam több mint tízezer rokkantsági bizonylatot állított ki az egykoron a boszniai horvát alakulatokhoz, pontosabban a boszniai Horvát Védelmi Tanácshoz (HVO) tartozó és tartós egészségkárosodást szenvedett katonák nevére. Ezek alapján az érintettek bekerülhettek a horvát nyugdíjrendszerbe. A boszniai horvátok azonban nem kaptak gondozási díjat, lakhatást vagy olyan illetményt, amely a horvátországi hadirokkantaknak a nyugdíjon felül jár.
A rokkantságot elismerő határozatokat nem kézbesítették ki az érintetteknek, hanem a védelmi minisztériumban őrizték azokat. 2002-ben azonban a tárcától rejtélyes módon eltűnt a határozatok egy része.
Valószínű, hogy később az eltűnt határozatok alapján indult meg a kártérítési perek sora a horvát állam ellen, milliós összegek utólagos kifizetését követelve a boszniai hadirokkantaknak a horvát hadirokkantakat megillető jogok alapján - olvasható a horvát sajtóban.
A Novi list szerint az egyik ilyen perben a bíróság nemrég 4,5 millió kuna kártérítésre kötelezte az államot. A lap megjegyzi, hogy az eddig lezárt perek többségében a testület a felperes javára döntött.
Mostanáig mintegy 150 volt HVO-katona vagy hozzátartozója nyújtott be kártérítési keresetet Horvátország ellen. Hasonló alapon csaknem tízezren tehetnék meg ugyanezt.
"Tiszteletben tartjuk azt a 15 éve született egyezséget, amelynek alapján csak nyugdíjra vagyunk jogosultak, semmilyen kártérítést nem követelünk" - nyilatkozott a Vecernji listnek Dragan Radic, a bosznia-hercegovinai HVO-hadirokkantak egyesületének elnöke, hozzátéve: nem lehet azt az államot perelni, amely kenyeret ad, az egyesület nem támogatja a Horvátországot perelő 145 veteránt.
A veteránügyi miniszter az előző kormányoktól megörökölt "újabb, szekrénybe rejtett csontváznak" nevezte a problémát, amelyre a kormánynak jelenleg nincs megoldása, mert a bíróságok a "ha adtatok nekik határozatot, most adjatok pénzt is" logika alapján döntenek.
A veteránügyi, a védelmi, valamint a munka- és nyugdíjügyi tárca közösen keresi a megoldást. Ha ugyanis a többi egykori boszniai horvát katona is pert indít, akkor nem csupán a veteránügyi tárca, hanem az egész ország költségvetése kerül veszélybe - írja a Vecernji list Predrag Matic minisztert idézve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


