Játék pisztollyal lőttek Klausra
Lemondott a cseh elnök testőrségének parancsnoka
Lemondott a cseh államfő testőrségének parancsnoka amiatt, hogy pénteken egy fiatal férfi játék pisztollyal rálőtt Václav Klausra.
2012.09.30 07:37MTIJiri Sklenka döntését szombat este jelentette be, hozzátéve, hogy lépését már az incidens napján elhatározta, és közölte is az elnökkel. Sklenka újságíróknak elmondta: bár nem volt jelen az esetnél, amely az észak-csehországi Chrastava kisvárosban történt, és a testőrök ottani feladatait nem ő osztotta ki, de miután felvételről végignézte a történteket, személyesen felelősnek érzi magát beosztottai hibái miatt, függetlenül attól, hogy az adott helyzetben meg tudták-e volna akadályozni a támadást, vagy sem. A helyében minden testőrparancsnok így cselekedne - tette hozzá.
A 26 éves támadót garázdasággal gyanúsította meg szombaton a rendőrség, és eljárást indított ellene. Két évi szabadságvesztést kaphat. A vizsgálatot vezető ügyész szerint a férfi cselekedete nem minősül bűncselekménynek, csak vétségnek. Emiatt a kihallgatás után szabadlábra helyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


