Már a kezdetektől fogva
EBESZ: nem tekinthetők szabadnak a fehérorosz parlamenti választások
Nem tekinthetők szabadnak a vasárnap tartott fehérorosz parlamenti választások - közölte hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), amely mintegy 300 megfigyelőt küldött a kelet-európai országba.
2012.09.24 16:54MTIMint Matteo Mecacci, a szervezet egyik koordinátora hangsúlyozta, a Fehéroroszországban tapasztaltak már a kezdetektől fogva nem feleltek meg a szabad választás nemzetközi kritériumainak; több ellenzéki politikus csak a börtönből nézhette végig a szavazást vagy előélete miatt nem indulhatott a voksoláson. Az EBESZ illetékese kitért arra is, hogy az országba érkezett külföldi megfigyelőknek csak nagyon csekély mozgásteret biztosítottak a választási folyamat, illetve a szavazatszámlálás ellenőrzésére.
Az ellenzék fő ereje által bojkottált vasárnapi voksolás eredményeként a 110 fős parlamenti alsóházban szinte kizárólag a 18 éve hatalmon lévő Aljakszandr Lukasenka elnökhöz lojális képviselők foglalhatnak majd helyet.
Az EBESZ helyszíni megfigyelőinek adatai szerint a központi választási bizottság által hétfő hajnalban közölt 74,3 százalékos részvételi arány a valóságban lényegesen - 19 százalékkal - kisebb volt.
A Viasna minszki emberi jogi központ igazgatóhelyettese a francia hírügynökséggel azt közölte, hogy hétfőn kihallgatták az ellenzék húsz, választásokat megfigyelő aktivistáját, akiket a fővárosi rendőr-főkapitányságon tartanak fogva. Az őrizetbe vett személyek a Választások megfigyelése: elmélet és gyakorlat elnevezésű projektben vettek részt, amelyet helyi nem kormányzati szervezetek és jogvédő csoportok szerveztek - tette hozzá az igazgatóhelyettes.
Az EBESZ mostani értékelése valószínűleg erősíti Fehéroroszország diplomáciai elszigeteltségét. Az európai szervezet élesen bírálta a 2010. decemberi fehérorosz elnökválasztás lebonyolítását is, ami után a hatóságok be is zárták az intézmény minszki irodáját.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) már több gazdasági és utazási szankcióval sújtotta a fehérorosz kormányt az ellenzéki csoportok és a független média elnyomása miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06