Válságkezelés
Sürgős lépések kellenek az ET elnöke szerint
Sürgős intézkedéseket lát szükségesnek az eurózóna válságának kezelésére az európai vezetők részéről egy hétfőn közzétett videoüzenetében az Európai Tanács elnöke.
2012.09.24 12:59MTIHerman Van Rompuy a honlapján közzétett üzenetében kifejti: úgy érzi, hogy az európai vezetők mintha kezdenék elfelejteni, mennyire sürgős a válság megoldása.
"Amíg 25 millióan hiába keresnek állást, és amíg nem stabilizáltuk az eurót, addig nem szabad hátradőlni, és garantálom, hogy nem is dőlünk hátra" - jelentette ki Herman Van Rompuy. A politikus a következő, október közepi uniós csúcsot "létfontosságúnak" nevezte.
Az Európai Tanács október 18-án és 19-én tartandó üléséről az elnök azt mondta, alkalmat teremt arra, hogy "nagyon konkrét terveket" vitassanak meg az eurózóna gazdasági kormányzásának megerősítése érdekében, aminek szerinte már régen meg kellett volna történnie, mert úgy véli, a válság megmutatta, hogy az euróövezet struktúrájából hiányoznak bizonyos elemek.
"Európa kifelé tart a válságból, de bőven akad még tennivaló" - fogalmazott Herman Van Rompuy, majd hozzátette: "erőfeszítéseink kezdenek beérni, de nem ülhetünk karba tett kézzel".
Az elmúlt hetekben markáns különbségeket lehetett megfigyelni az európai uniós tagországok, főleg Franciaország és Németország vezetőinek nyilatkozataiban. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter például többször is kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e a tervezett ütemben, ez év végéig létrehozni az Európai Központi Bank (EKB) által irányított Egységes Bankfelügyeleti Mechanizmust (EBM). Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter viszont azt mondta: "Hiba nem gyorsan haladni, és vesztegetni az időt".
Kapcsolódó írások:
- Tőkeáttétellel duzzaszthatják az állandó euróövezeti válságalapot is
- Fabius: nincs megoldás a szíriai válságra Bassár el-Aszad távozása nélkül
- Beszáll az egészségbiztosításba a CIG Pannónia Biztosító
- Erős piacért és pénzért harcolnak a hollandok
- Barroso: Európának új irányra van szüksége
- A gazdasági reformokat sürgetik a németek és finnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


