Ötven évvel a Spiegel-affér után
Helmut Schmidt bízik honfitársai "demokratikus ösztöneiben"
Ötven évvel a Spiegel-affér után Helmut Schmidt úgy látja, hogy a németek demokráciatudata erősebb, mint annak idején volt.
2012.09.23 21:30MTIAz egykori szociáldemokrata kancellár, aki decemberben lesz 94 éves, az évforduló alkalmából Hamburgban rendezett konferencián kijelentette: Németországban "a demokratikus ösztönök ma mélyebben gyökereznek, mint 1962-ben vagy 1968-ban". Ha pedig a sajtó szabadsága ugyanolyan veszélybe kerülne, mint ötven évvel ezelőtt, akkor Schmidt maga is fölemelné a szavát és tiltakozna.
"Ha még az élők sorában lennék, magam is ott lennék a barikádon" - jelentette ki az NSZK-t 1974 és 1982 között kormányzó kancellár.
1962 októberében - Franz Josef Strauss védelmi miniszter utasítására - a nyugatnémet ügyészség vizsgálatot indított a Der Spiegel hírmagazin ellen, miután "hazaáruló jellegűnek" minősítette annak egy, a Bundeswehr állapotát elemző cikkét. Rendőrök szállták meg a magazin székházát, átkutatták a szerkesztőség irodáit, a főszerkesztőt, Rudolf Augsteint és több szerkesztőt letartóztattak. Augstein 103 napot töltött börtönben.
Az állítás végül alaptalannak bizonyult, az ügybe belebukott Strauss, egy évvel később pedig Konrad Adenauer kancellárnak - aki pártolta az ügyészség lépését - meg kellett válnia tisztségétől, átadva azt az addigi gazdasági miniszternek, Ludwig Erhardnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


