Több ezren vonultak fel
Grúziai tüntetők: álljanak bíróság elé a foglyok kínzásáért felelős vezetők!
Több ezren vonultak fel pénteken Grúziában a fogolykínzási botrány miatt leváltott magas rangú tisztségviselők bíróság elé állítását követelve.
2012.09.21 15:04MTIA televízióban bemutatott videofelvételek hatására nagy nyomás nehezedik Miheil Szaakasvili államfőre, akinek pártja kemény ellenzéki kihívással néz szembe az október 1-jei választásokon. Szaakasvili - a kárt enyhíteni próbálva - menesztette belügyminiszterét és büntetés-végrehajtási miniszterét, és átszervezte a börtönvezetést. A tüntetők azonban nem érik be ennyivel, pénteken, a demonstrációk harmadik napján növelték a téteket, bírósági eljárást követeltek Bacsana Ahalaja eddigi belügyminiszter és fivére, a helyettes védelmi miniszter ellen.
A választásokon egy ellenzéki győzelem a multimilliárdos Bidzina Ivanisvilit emelné a kormányfői székbe, jövőre pedig ő lehetne az ország első embere, miután lejár Szaakasvili második és egyben utolsó mandátuma. "A választásokat nyugodt körülmények között kell lebonyolítani" - mondta Manan Kobahidze, Ivanisvili mozgalmának, a Grúz Álomnak az egyik vezetője csütörtök este a televízióban.
A botrány miatti tiltakozó mozgalom fő erejét adó diákok megfogadták pénteken e figyelmeztetést, és közölték, hogy a választások utánig felfüggesztik részvételüket a tüntetésekben. Sok más, a börtönbeli visszaéléseken felháborodott grúz azonban folytatja a tiltakozást. Több százan gyűltek össze csütörtök éjjel a filmre vett atrocitások színhelye, a tbiliszi Gldani börtön előtt, megállítottak több rabszállító kocsit, és megkérdeztek foglyokat, hogy bántalmazták-e őket. Egyikük azt kiabálta vissza a járműből, hogy többször is megverték az őrök.
"Oda az egészségem, és már nem érzek semmit" - mondta a rab a tüntetők elbeszélése szerint. Tiltakozók gyülekeztek egy másik börtön előtt is, Rusztavi városában. Egy tüntető nő azt mondta, hogy benn lévő fiát többször megverték. "Azért büntetik, mert beszélt nekem a foglyokkal szembeni visszaéléseikről. Ez a kormány kínozza az embereket, hogy bevalljanak olyan dolgokat, amelyeket el sem követtek."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


